Eltelt az első munkahetem Genfben. Kavargó érzelmek, napi öt óra vonatozás, eszméletlen napfelkelte, és rengeteg nevetés. Tömören összefoglalva. Ennél persze sokkal többminden történt.

Az első munkanap, hétfő, február 3.-a iszonyatosan telt. Már írtam a dátum különlegességéről, ezt most nem részletezem, de az egész nap hangulatára rányomta a bélyeget. Mint minden munkahely első munkanapja, ez is oktatással és ismerkedéssel kezdődött. Rengeteg eljárás, a cég szerkezeti ábrája, hatósági előírások, kivételes ügyfélkör. Mivel szigorú titoktartás kötelez, nem árulhatok el túl sokat a cégről, legyen elég annyi, hogy magas beosztású emberek utazási igényeinek kielégítéséről szól a történet. Különlegessége, hogy a cég központja az egyik északi országban van, de az OPS kontrol iroda Genfben található. Amikor az interjún kérdeztem, hogy miért van ez így, azt mondták, hogy azért, mert ott, ahol a központ van egyszerűen nincs annyi számú és tudású ember, hogy eleget fel tudjanak venni, a klíma miatt pedig nehéz odacsábítani embereket Európa többi részéről. Genf amúgy is sok ilyen légitársaságnak a központja, itt megvan a - divatos szóval élve - know-how ezen a területen, így ide szervezték ki ezt a részleget. Ettől függetlenül a flotta gépei például az anyaország lajstromában vannak, így az összes ottani hatósági előírás érvényes. Szerencsére persze ez egy magasan központosított, szigorú nemzetközi szabványokon alapuló iparág, így nincs túl sok eltérés az európai országok eljárásai és előírásai között. De ne menjünk bele ennyire a szakmai részletekbe.

Az első pár nap nem szólt másról, mint az emberek és rendszerek megismeréséről. Szerencsére a genfi csapat nem nagy, így két nap alatt mindenkit megismertem. Azt kell, hogy mondjam, kiválló társaság. Fiatalok, szakmailag nagyon magasan kvalifikáltak, jó sorba álltak a humorérzék kiosztásánál és hihetetlenül kedvesek. Amint azt a cégvezető kiemelte, az teszi különlegessé ezt a csapatot, hogy mindenki távol van otthontól, így mindenki rá van kényszerítve hogy nyitott és elfogadó legyen. Abszolút jól működik ez, és már egy hét után is úgy érzem, hogy kezdek egy picit beilleszkedni. Egyébként teljesen hihetetlen módon magyarként a második legnagyobb kisebbség vagyunk a cégben, négy holland kolléga után mi ketten öregbítjük a hírnevünket… Vagy próbálunk rajta javítani. Nem is tudom. Mindegy is talán.

Ami a munka mellett meghatározta a hetemet az a vonatozás. A svájci közlekdésről is írtam már bejegyzést, de most újra szentelnék ennek egy pár sort. Mivel még nem költöztem el Belpből (Belp cityből, ahogy én hívom), minden reggel onnan járok be. Ez egyelőre sokkal olcsóbb és értelmesebb, mint bármi más megoldás, egyetlen szempontot leszámítva: rohadtul fárasztó. Az út irányonként 2 óra 24 perc. Nincs közvetlen vonat Belpből a genfi reptérre, ehhez Bernben át kell szállnom. A csatlakozásra a következő időmennyiség áll rendelkezésre (mindenki jól üljön le): 6 perc.

Hat. 

És itt jön a svájci rendszer tökéletessége. Öt nap alatt egyszer sem késtem le a genfi vonatot. 

Teljen jól kifejlesztettem a vonaton alvási képességemet, így majdnem két órát tudok pihenni a tényleges munkakezdést előtt. Nem is annyira megterhelő, hamar hozzá lehet szokni, főleg az itteni körülmények között. És ami a legjobb érzés, hogy öt nap után sincs vonat szaga a kabátomnak ami minden nap rajtam van.

Azt már említettem, hogy van az útnak egy gyönyörű szakasza, ahogy Lausanne előtt nem sokkal a vonat kibukkan egy alagútból a tó mellett. Ekkor még meglehetősen magasan, talán még száz méterrel is a vízfelszín felett halad. Itt a part teraszos kialakítású, nagyon meredek, és mivel déli lejtő, zömmel szőlőültetvények borítják. Igen, svájci bor, létezik, és nagyon finom. Szóval erre a részre olyan fél-háromnegyed nyolc körül ér a vonat. Ez pont a napfelkelte ideje ennek az égövnek ebben az órájában. A tó másik felén a Francia-Alpok magasodnak, köztük mindközül is a legmagasabbal, a Mont-Blanc-al. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy lélegzetelállító látvány végignézni, ahogy a hegyek felett felkel a nap. A szivárvány összes árnyalatát felveszik a hegycsúcsok egy időre. Tennék be képet, de nekem nincs olyan fényképezőgépem, amivel lehetne olyan fényképet készíteni, ami megfelelően átadja a színeket és árnyékokat.

Valahol azt olvastam, hogy aki végignézi a napfelkeltét, az megfelelő energiát merít belőle egész napra. Mivel lassan három éve műszakos munkarendben dolgozom, és végignéztem már egy pár napfelkeltét, azt kell mondanom, ez teljes mértékben igaz. Persze lehet, hogy némi placebo hatás is van benne, mert hinni akarok ebben a mondásban, de tökmindegy, a lényeg, hogy működik.

Az irodai hangulat elképesztően jó. Ez persze nagy részben köszönhető a két főnöknek - mindketten hollandok - akik teljesen lehengerlő profizmussal és humorral állnak a dolgokhoz. Egy eklatáns példa: mindkettőnek van egy kis saját irodája, de mind a ketten egész nap a közös helyiségben dolgoznak. Sőt, az üzemelésért felelős fönök egész héten arra áldozott az idejéből egy jelentékeny mennyiséget, hogy engem tanítgasson. Ilyet eddig nem gyakran tapasztaltam, és meg kell, hogy hagyjam, nagyon jól esik. Ez alatt az egy hét alatt újra annyit tanultam a szakmából, mint máshol sokszor egy negyed év alatt sem. Persze minden betanulási fázis ilyen, az elején sok az újdonság, aztán már csak a finomságok vannak. De hogy csak egy példát említsek, eddig sosem kellett Rómából Kubába reptervet készÍtenem, mint ahogy magánhelikoptert sem kellett rendelnem még soha eddig. Persze más fajta operáció, a pénz nem annyira számít, sokkal inkább a minőség. 

Az első nap úgy jöttem el, hogy atyaég, mit keresek én itt, ez teljesen távol áll tőlem, ezt nagyon nem szeretném csinálni. De be kellett látnom, hogy sok tanulnivaló van benne. Persze, nem egy menetrend szerinti légitársaság, mások a prioritások, de egy nagyon érdekes piacot szolgálunk ki. Az érdekes nem feltétlenül határozza meg azt hogy jó vagy rossz. Érdekes. 

Összességében nem volt ez egy rossz hét. Persze a régitől való elszakadás mindig fájdalmas, főleg úgy, hogy a lakótársam még mindig a SkyWork-nél dolgozik, így ugyanúgy hallom a történetek, mintha még mindig ott dolgoznék. Ettől függetlenül az újdonság izgalma kezdi felülírni a negatív érzéseket, és szépen lassan kikristályosodik a történet.