Lemaradásom van a személyes történetemet illetően. Ezt szeretném most pótolni.

2014 nyara óta pont két év telt el. Ezóta nem volt személyes jellegű bejegyzésem ezen a blogon. Hát mit is mondhatnék most? Rengeteg minden történt. Olyan sokminden, hogy talán nem is emlékszem pontosan minden részletre. Ennek ellenére igyekszem összeszedni, hogy merre tartok most.

Ott hagytam abba a történetet, hogy visszatértem a SkyWork-höz. Az azóta eltelt időben nagyon sok érdekes dolog történt. A legfontosabb szakmai esemény talán az volt, hogy az üzemelés-irányítás mellett belefolytam a légitársaság menetrend tervezésébe is. Ez ezt jelenti, hogy én voltam felelős azért, hogy amit a kereskedelmi részlegen kitaláltak pontosan hogyan lehet megvalósítani. Ehhez a cég elküldött a IATA által tartott, félévente megrendezésre kerülő Slot Konferenciára. Ez az iparág egyik legnagyobb rendezvénye, itt találkoznak a légitársaságok a reptereket koordináló szervekkel és egyeztetik a szezonális menetrendeket. Ez egy világ-szintű konferencia, az összes koordinált reptér képviselteti magát, és az ezekre üzemelő légitársaságok igyekeznek megjelenni. Ez az egyetlen alkalom, amikor hivatalosan személyesen találkozhatnak a felek. A légiiparban ez egy elég komoly mérföldkő a terevezés során. 

Na ezen a konferencián találtam magam 2015 júniusában, Vancouverben, Kanadában. És mindezt a SkyWork vezérigazgatójával. Azt nem mondanám, hogy megriadtam a feladattól, sokkal inkább olyan érzés volt, mintha egy hangya próbálna magának teret nyerni az elefántok között. Mi egy svájci regionális légitársaság voltunk, 5 géppel. Olyanokkal beszélgettem meg söröztem, akik 50-70-100 gépért felelnek. Mi meg büszkén döngettük a mellünket az öt gépre. Főleg a CEO. Érdekes élmény volt.

A konferencia után viszont már nem alakultak annyira fényesen a dolgok a SkyWork-nél. A menedzsment flottafrissítésbe akart kezdeni, amit nem előzött meg alapos tanulmány vagy döntés-előkészítés. A CEO kitalált valamit, az úgy lett. Mindegy volt, hogy annak van-e értelme vagy nem. Az egyetlen megnyugtató az egészben az volt, hogy a CEO volt a legnagyobb befektető is, tehát kvázi a saját pénzével játszott. Aztán eljött az év vége. Megint variáltak a szerződésekkel, az enyémet megint megszüntették. Ígéretet ugyan kaptam arra, hogy januárban kapok egy másikat, de végülis azt nem akartam kivárni. És igazság szerint egy picit talán már kinőttem a céget. Tudtam, hogy mivel nem vagyok svájci és a németet sem beszélem kielégítően - időközben beiratkoztam nyelviskolába - nem fogok tudni előrébb lépni. Volt ugyan egy belsős hirdetés Head of Occ pozícióra, de a HR arra sem méltatott senkit, hogy válaszoljon, végül egy külsős - svájci - srácot vettek fel. 

December 31-el végülis megszűntettem a szerződésemet a SkyWork-kel, és 2016. Január 1-től a bázeli székhelyű ASL Switzerland nevű, főleg légiáru fuvarozással foglalkozó légitársaságnál álltam munkába, szintén az OCC-ben. Ezt a céget egyébként régebben Farnair-nek hívták, és ez az, amelyik rendelkezik magyar leányvállalattal is. 

Nagyon örültem, hogy végre újra egy nagyobb céghez kerültem, pláne, hogy rengeteg régi kolléga dolgozik a cégben, még a malévos időkből, pilóták és irodai dolgozók egyaránt.

Bázelben összesen 13-15 gép mozgását felügyeltük, főleg Európában, de volt egy négygépes flotta Nyugat-Afrikában is, amik szintén a mi felelősségünk alá tartoztak. Eleinte féltem egy picit a dologtól, de nagyon hamar belejöttem, a közvetlen kollégák nagyon nagyon jófejek voltak. Végre újra jól éreztem magam a bőrömben, szerettem, amit csinálok, és éreztem, hogy valami új felé haladok, újat tanulok.

Áprilisban azonban, pár nappal azután, hogy lejárt a próbaidőm, kaptam egy telefont Dubaiból. A flydubai nevű céghez (direkt kisbetű) még 2015 szeptembere környékén jelentkeztem, de csak akkorra ért át a rendszeren. Lényeg a lényeg, hogy egy sikeres telefonos interjú után egy Dubaiba tartó gép fedélzetén találtam magam, amint a személyes interjúra megyek. Szerintem jól ment, fel is akartak venni, de a svájci három hónapos felmondási időm miatt nem engem választottak. És itt kezdődik az érdekes történet.

Miután elutasították a jelentkezésemet, megnyugodtam, hogy maradok Svájcban, minden fasza. Egy héttel azután, hogy ezt az infót megkaptam ismét csörög a telefon, ismét Dubaiból. Felmondott valaki a héten, és nem akarják újra meghirdetni a pozíciót, hanem mivel én már végigmentem a teljes folyamaton, felvennének. Aki felmondott, neki pont három hónap felmondási ideje van, minden klappol, szóval hajrá. Ez volt az első alkalom viszont, amikor a tényleges ajánlatot kézhez kaptam. Ekkor tudtam mérlegelni, hogy egyáltalán megéri-e ezen rágódni, vagy sem. Nem is annyira a fizetés volt az, ami motivált, hanem a nagy, utasos légitársaság hívó szava. Egy pár nap rágódás után elfogadtam az ajánlatot, és talán ez volt az a pont, ahol eldőlt a következő egy-két év sorsa.

Természetesen felmondás Bázelben, lakás-felmondás, stb stb, ahogy ilyenkor kell. A három hónap eleje komótosan telt, de az izgalmak és a feszültség a költözés miatt a dátumhoz közeledve exponenciálisan nőtt. A dátum pedig 2016. Szeptember 16.

Volt.

Igen. Ezeket a sorokat már Dubaiból írom. A kiköltözés viszonylag zökkenőmentes volt, de szinte biztos vagyok benne, hogy azért, mert nem az EU-ba költöztünk vissza, hanem egy teljesen kivüleső helyre.

Sokat gondolkodtam rajta, hogy mi legyen a bloggal. Végül arra jutottam, hogy nem szüntetem meg. Egyrészt azért, mert van rajta egy pár olyan bejegyzés, ami közhaszú célból íródott, másrészt pedig azért, mert nagyon a szivemhez nőtt. 

Rengeteg szép emlék köt Svájchoz, és még több nagyon szoros barátság. És ez a költözés egy nagyon jó önismereti kurzus is volt egyben. Ahogy heteken keresztül pakoltam dobozba az életem minden egyes apró darabját. Ahogy el kellett dönteni, hogy mi az, amit hozunk magunkkal és mi az, amit nem. És eljutottam odáig, hogy két bőrönddel és a számítógépemmel indultam neki az új életnek.

Borzasztóan hálás vagyok azért, amit Svájc adott. Mert amit magammal hoztam igazából az nem a bőröndök tartalma, hanem az a rengeteg kapcsolat, barátságok, emlék-képek, érzések, látványok, amiket az országtól kaptam. 

Valahol szeretném elhinni, hogy Svájc még része lesz az életemnek, és fordítva. Éppen ezért szugerálom már a bejegyzés címével is, hogy ez csak az első fejezet. De bárhogy is legyen, egy nagyon különleges helyet foglal el a szívemben. 

Ami pedig a jövőt illeti. D-U-B-A-I. Legalább annyira hihetetlenül hangzik, mint Svájc hangzott anno. Ezen a blogon nyilvánvalóan nem folytatom az írást. Elindítottam azonban a következőt, amelyen komoly szándékaim szerint sokkal aktívabban fogok beszámolni az élményeimről, mint ahogy itt tettem. Már csak azért is, mert csupán az elmúlt nemegészen öt nap alatt majdnem annyi izgalmas dolog történt, mint Svájcban fél év alatt. Más kultúra na. 

Köszönöm mindenkinek a követést. Folytatás a lifeindubai.blog.hu-n.