7 hónap karrier

Legutóbbi bejegyzésem ott ért véget, amikor megkaptam az OCC-s munkát a Malévnél, és végre elkezdhettem dolgozni a hőn áhított REPÜLÉSBEN. Menet közben egy keserédes családi párhuzamot is felfedeztem. Találtam ugyanis otthon a padláson egy régi megsárgult fényképet nagymamámról teljes repülős egyenruhában, négy csíkkal a mandzsettáján. Mindig is tudtam, de valahogy most tudatosult bennem, hogy Ő is a repülésben dolgozott. Lokátortiszt volt az irkutszki repülőtéren, nagyon magas beosztásban. Mikor megtaláltam a képet, megfogadtam, hogy készítek egy olyan montázst, amelyben én állok mellette az én Maléves – egycsíkos – egyenruhámban. Édes volt ez a felismerés, mert tudom, hogy nagyon büszke lenne rám. És keserű is egyben, mert nem élhette meg ezt.

malev_vs_bme.jpg

Szóval 2011. június 27-én megkezdtem a munkámat a Malév OCC-ben. Nagyon mozgalmas időszak volt, ugyanis pont előtte pár nappal verték oda a HA-LOC lajstromú Boeing 737-800-ast Heraklion repülőterén (gyakorlatilag újra kellett építeni a gép farkát, annyira megsérült). Ez nekünk nagyon sok munkát okozott, ugyanis az arra a lajstromra kiosztott járatokkal valamit kezdeni kellett, valahogy be kellett sűríteni a maradék 21 repülőgép napi programjára. Lévén szó a legnagyobb – 180 férőhelyes – gépről, nem nagyon sikerült tökéletesen megoldani a helyzetet. Hosszú hetekig késésekkel és törlésekkel tudott csak üzemelni a teljes flotta. Az első hónapban ’bubuként’ voltam beosztva, hogy készség szinten is elsajátítsam a gyakornokság alatt megismert számítógépes és rádiós rendszerek használatát. Izgalmas időszak volt, mert a két munkaállomásra hárman voltunk beosztva, így folyamatosan valaki mellett – helyett dolgoztam. A betanulós hónap végére már eléggé kellemetlennek éreztem a dolgot, mert nem akartam senki munkáját sem elvenni – 12 órán keresztül tétlenül ülni a repülőtéren pedig annyira nem jó buli, főleg hosszútávon.

De hamar elmúlt a próbahónap, és jött az első igazi munkanap, tényleges munkaterheléssel. Nagyon élveztem minden pillanatát még akkor is, ha minden rendben zajlott, és nekünk kvázi semmi feladatunk nem volt. Én mindig is úgy gondoltam, hogy a légitársaságnak akkor megy jól, ha mi nem dolgozunk, és fordítva, ha nekünk sok a munkánk, az biztos nem kifizetődő a légitársaságnak a késések és járattörlések miatt.

A nyár hamar eltelt, sokat dolgoztam, a kollégák nyári szabadságolásai alatt gyakorlatilag a törvényben meghatározottnál jóval többet töltöttem bent, függetlenül attól, hogy milyen napon vagy napszakban kellett dolgozni. Aztán újra elkezdődött a tanév. Nagyon kemény volt megoldani, hogy a kötelező órákra is bejárjak, és a munkahelyemen se nagyon kivételezzenek velem a beosztás készítésénél. Ezen a ponton hatalmas hálával tartozom közvetlen főnökömnek, Zolinak, aki hatalmas segítséget nyújtott nekem abban, hogy mindig megkérdezte, hogy mely napokon kell bejárnom az egyetemre, a fennmaradó időt pedig belátása szerint osztotta be. Így alakult, hogy hétköznap inkább éjszakai műszakokat kaptam, hétvégéken pedig nappal dolgoztam. Némely kollégák nem annyira örültek ennek, hogy kivételeznek velem valamilyen szinten a beosztás készítésénél, és ez azért olykor okozott feszültséget, de megoldottuk. Az egyetem viszont nem voltak ennyire rugalmasak. Sőt, igazából semennyire sem voltak rugalmasak. Az egyik tanárom – ráadásul egy fiatal tanár, akitől több megértésre számítottam – kifejtette, hogy azért nem pótolhatok két zh-t, mert az egyetemi tanulmányaim első napján (2007. szeptember 3) aláírtam a nappali tagozatra vonatkozó szerződést, ezzel vállaltam, hogy az ezzel járó követelményeket teljesítem. Amikor előadtam, hogy sikerült munkát találnom a szakmámban (egy amúgy is nagyon zárt és nehezen betörhető szakmában), ráadásul műszakos munkarendben dolgozom a nemzeti légitársaságnál, azt felelte, hogy nagyon haragszik azokra a cégekre, amelyek még hallgató korukban elhappolják a hallgatókat az egyetemről, így azok nem tudnak rendesen tanulni, és végezni. Így viszont a cégeknek nem kell mérnöki fizetést adniuk a hallgatóknak, hiszen nem is végzett mérnökök. Erre az érvelésre két dolgot tudtam volna mondani, de inkább magamban tartottam. Egyrészt, hogy valószínűleg így, nem-mérnökként többet kerestem, mint ő azon a nagyon magas katedrán. Másrészt pedig, nem olyan időket élünk, hogy megtehessem, hogy szépen nyugodtan elvégzem az egyetemet, és másnap munkát kapok abban a szakmában, amiről papírom van. Lehet, hogy 20 éve így működött, de ma nem így megy, ha lehetőség adódik, azt meg kell ragadni. Ismerek nagyjából 4-5 évfolyamnyi hallgatót, akik légiközlekedési folyamatok szakirányon tanultak a Közlekkaron. Ez nagyjából 100-120 embert jelent. Ezek közül egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányan dolgoznak a repülésben. Szóval ennyire becsülik meg a BME-n azokat, akik már hallgató korukban elérik azt, amit még a tanárok közül sem mindenkinek sikerül. Na mindegy.

Ebben a félévben volt egy ’Repülésüzemeltetés’ nevű tárgyam, ami gyakorlatilag a repülőgépek működéséről szólt. Ennek a tárgynak a vizsgáira úgy készültem, hogy a velünk egy irodában dolgozó ügyeletes mérnökökkel az éjszakai műszakokban lemászkáltunk a hangárba, és ők elmagyarázták a repülőgép működését gyakorlatilag töviről hegyire. Itt ismét hálámat kell kifejeznem ennek a gárdának, különösen Petinek és Csabinak, akik időt és energiát nem kímélve, az éjszaka közepén is lelkesen magyarázták a circuit-breakerek és trust-reverserek működését. Sőt, ennek az időszaknak a végére magamtól el tudtam mondani egy sugárhajtómű főbb elemeit. Ez a tapasztalati tudás nagyon sokat segített az elmélet megértésében. Ami máig érthetetlen számomra, az az, hogy ilyen túrákat miért nem szerveztek az egyetemen – hiszen ott is van tanlabor, ugyanezekkel az eszközökkel és berendezésekkel, tehát tökéletesen alkalmas lenne a gyakorlati oktatásra is. De nem.

A munkahelyemen tehát jól mentek a dolgaim, jól össze tudtam illeszteni a munkát a tanulással, sőt még saját magamra is maradt időm. A karácsony hamar eljött, és hamar el is múlt. Lévén legfiatalabb és család nélküli ember, a karácsonyt gyakorlatilag végigdolgoztam. 24-én este 7-ig, 25-26án éjszaka dolgoztam. És természetesen megnyertem a január 1.-jei műszakot is – ami reggel fél hétkor kezdődött. Ettől függetlenül nem fogtam vissza magam az újév megünneplésében, a munka közben viszont egy kicsivel több vizet ittam, mint máskor.

Akkor még nem tudtam, de az az újév egy nagyon mozgalmas évnek a kezdete volt. Gyakorlatilag 360 fokos fordulatot vett az életem. Igen, 360 fok. Kezdődött az egész február 3.-án, a Malév csőddel. Folytatódott a Malért Egyesülettel, az ismételt - csak-azért-is-megmutatom-hogy-igazam-volt jellegű – egyetemi tanári hozzáállással, a Malévos felmondó papírok kézhezvételével, és a Lufthansa Systemsel. Azért beszéltem 360 fokos fordulatról, mert most megint abba az irányba álltam, amerre 2012 január 1.jén álltam. Forgalmi felügyelő lettem egy légitársaságnál. Svájcban.

A 2012.-es év fordulatairól, és a svájci munkáról a következő posztjaimban fogok beszámolni. És mire ténylegesen elindulok Svájcba, reményeim szerint a blog is utoléri önmagát, és a jelen eseményeiről fogok beszámolni. Terveim szerint az indulás: 2012.10. 27. 05:00 CET

Címkék: Malév, BME